Generációk találkozása
A digitális emlékoldal és a hozzá tartozó emlékplakett olyan kapocs, amely összeköti a múlt emlékeit a jelen pillanataival – és egyúttal lehetőséget teremt arra, hogy a jövő generációja is megismerhesse gyökereit, családi örökségét.
Az internet világa
Ma már szinte minden az online jelenlétről szól – mobiltelefonok, applikációk, QR-kódok. Bár sokszor ridegnek érezzük ezt a világot, most valami melegséget, személyességet csempészhetünk bele: vedd elő a telefonod, olvasd be a kódot – és idézd fel a pillanatokat, amelyeket nem akarsz elfeledni.
Emlékezz
Hiszen az emlékek azok a láthatatlan szálak, amelyek összekötnek bennünket szeretteinkkel – még akkor is, ha már nem lehetnek mellettünk. Általuk őrizzük mindazt, amit a jelen már nem érhet el: egy mosoly emlékét, egy kedves hang visszhangját, a közös idő lenyomatát.
Internetes emlékoldal
Emlékezni ma már nemcsak egy gyertya lángjánál lehet, hanem ezen különleges technológia segítségével is, mely tiszteletteljesen idézi meg egy élet történetét.
Minden általunk elkészített, személyre szabott emlékoldalhoz tartozik egy magas minőségű – egyedi QR-kóddal ellátott emlékplakett, mely az emlékoldalra vezet: ahol életrajz, fényképek, videók és szívet melengető tartalmak segítenek felidézni és újraélni azt, ami és aki számunkra örökre fontos marad.
Az emlékoldalak két különleges funkcióval is rendelkeznek: egy elegáns gyertyagyújtás, valamint hozzászólás lehetőséggel. Ez utóbbit igazán varázslatosnak tartjuk, mert a hozzászólások által bármely családtag, ismerős hozzá tehet egy picit a történethez, olyan kedves emlékeket megidézve, melyek csak az Ő szívében lakoznak. Sőt! A kódot beolvasva az emlékoldalt meg tudod osztani akár egy távolabb, külföldön élő személlyel is.
Az időtálló emlékplakettet pedig felhelyezheted síremlékre, emlékfalra, egy otthoni faliképre, fatörzsre, kerti padra, horgászstégre, folyópartra… igazából bárhová, ahol szívednek kedves.
„Anya, hogy’ nézett ki a Dédipapa?”
Kérdezte a négy éves Kisfiam egy alkalommal,mikor ellátogattunk a Papa sírjához.
Ekkor keserédes érzés kerített hatalmába, egyszerre szívet melengető, másrészt olyannyira fájdalmas, hiszen ők sajnos már nem ismerhették meg egymást.
Pörgettem magam előtt az emlékeket, „Bumbácje…” fülemben csengett dallamos hangja, ahogy becézett – és egyfajta, addig ismeretlen, szorongató félelem kerített hatalmába…”Jaj,csak nehogy elfelejtsem!
Hisz oly sokat jelent még most is…”
Ekkor született meg a digitális emlékoldal gondolata….
-10% -15% -20%
Az ajánlat 2025.08.07-től érvényes visszavonásig – egyedi, más kedvezménnyel nem összevonható.
Tekintsd meg csomagajánlatainkat!
– Minőségi, egyedi QR kóddal ellátott plakett
– Internetes emlékoldal létrehozása
– Életrajz maximum 1000 karakter
– 5 kép feltöltése
– Gyertyagyújtás lehetősége
– Hozzászólások
Ajándék!
Elegáns keretbe foglalt fénykép – az emlékoldalra mutató elérhetőséggel… Hogy az emlékek az otthon melegéből is, pillanatok alatt elérhetőek legyenek, bármikor is szeretnéd megidézni őket.
Ára bruttó : 29 990 Ft.-
– Minőségi, egyedi QR kóddal ellátott plakett
– Internetes emlékoldal létrehozása
– Életrajz maximum 2000 karakter
– 10 kép feltöltése
– Sírhely – GPS koordinátáinak feltüntetése
– Gyertyagyújtás lehetősége
– Hozzászólások
Ajándék!
Elegáns keretbe foglalt fénykép – az emlékoldalra mutató elérhetőséggel… Hogy az emlékek az otthon melegéből is, pillanatok alatt elérhetőek legyenek, bármikor is szeretnéd megidézni őket.
Ára bruttó : 39 990 Ft.-
– Minőségi, egyedi QR kóddal ellátott plakett
– Internetes emlékoldal létrehozása
– Életrajz maximum 3000 karakter
– 20 kép és egy videó vagy 30 kép feltöltése / választható /
– Sírhely – GPS koordinátáinak feltüntetése
– Gyertyagyújtás lehetősége
– Hozzászólások
Ajándék!
Elegáns keretbe foglalt fénykép – az emlékoldalra mutató elérhetőséggel… Hogy az emlékek az otthon melegéből is, pillanatok alatt elérhetőek legyenek, bármikor is szeretnéd megidézni őket.
Ára bruttó : 49 990 Ft.-
Köszönjük a bizalmad! 48 órán belül felvesszük Veled a kapcsolatot, melynek során alaposan átbeszélünk minden egyes folyamatot, továbbá megválaszoljuk az esetleges nyitott kérdéseket. Ezt követően az elhangzottakat írásban visszaigazoljuk.
Fontos! Az adatok megadása és elküldése nem jár semmilyen anyagi kötelezettséggel. Az érdeklődés kizárólag információs célt szolgál, tehát érdeklődj bátran itt, illetve bármelyik további elérhetőségünk egyikén. Szeretettel állunk rendelkezésedre!
Szívvel – lélekkel, a legmélyebb tisztelettel – nap, mint nap azon dolgozunk, hogy az értékes pillanatok, a csodás történetek, a pótolhatatlan szeretteink, ne merüljenek feledésbe.
…igen, igyekeztünk mindenre gondolni, hogy’ kézzel fogható legyen, hogy’ tudd lelkünk egy-egy darabja új otthonra talál munkáinkban.
Ha esetleg további kérdésed lenne, szeretettel állunk rendelkezésedre elérhetőségeink bármelyikén.
* Hogyan néz ki egy ilyen digitális emlékoldal?
A csomagajánlatok menüpontban három csomag (ezüst, arany és gyémánt) közül tudod kiválasztani a számodra legmegfelelőbbet. Ezek mindegyikéhez tartozik egy mintaoldal, melyet közvetlenül az ár alatt található ‘mintaoldal megtekintése’ gombra kattintva elő is tudsz hívni. Így fog kinézni az általad megrendelt emlékoldal is.
* Hogyan készül el az emlékoldal?
Az emlékoldal nyers tartalmát, vagyis az emlékiratot/GPS koordinátát/fotókat/videót a visszaigazolásunk értelmében, 30 napon belül kell a rendelkezésünkre bocsátanod, melyeket mi ezt követően feldolgozunk és a csomagajánlatoknál megtekinthető mintaoldalakhoz hasonlóan, magas minőségben elkészítünk.
* Egy emlékoldalal csak egy személyről készülhet?
Nem, volt már például aki a nagyszüleiről készíttetett egy közös emlékoldalt. Tehát lehetséges, igazából a csomagajánlatoknál felsorolt tartalomba akár egy egész család történetét bele lehet foglalni.
* Csak emberről készülhet digitális emlékoldal?
Természetesen nem, akár elhunyt kis Kedvencedről is megvalósítható, hogy bárhol és bármikor felidézhesd az együtt töltött időt.
* Az emlékoldalt ki láthatja?
A létrehozott digitális emlékoldalt a QR-kód beolvasásával bárki láthatja, de a honlapon erre a célra szolgáló kereső felület nincsen, tehát az oldalon keresztül például név alapján nem lehet előhívni. Az emlékoldalra mutató linket viszont megoszthatod bárkivel, akár egy távolabb, külföldön élő rokonnal is, így ő is meg tudja jeleníteni az oldalt – gyertyát tud gyújtani, hozzászólást tud írni.
* Mennyi idő alatt készül el az emlékoldal?
Amennyiben minden adat a rendelkezésünkre áll, onnantól kezdve 10-15 munkanap alatt már a kezedben tarthatod. Természetesen igyekszünk minél hamarabb elkészíteni, de kérlek vedd figyelembe, hogy minden egyes digitális emlékoldal és plakett egyedi és személyre szabott.
* Ki felel a feltöltött tartalomért?
A Megrendelő teljes körű adatvédelmi felügyelettel rendelkezik minden megosztott tartalomra vonatkozóan, beleértve a hozzászólásokat is. Itt fontos megjegyezni, hogy a hozzászólások 24 órás átfutási idővel kerülnek fel az emlékoldalakra, ezeket mi személyesen szűrjük. Ha esetleg bármi – nem oda illőt olvasnánk, felvesszük a Megrendelővel a kapcsolatot, hogy megjelenhet-e vagy sem. Ez persze nem gyakori, de sajnos előfordulhat. Mindenre gondoltunk… Nálunk biztonságban vannak az emlékeid.
* Védi-e valami a halotti emléket?
Igen, a Magyar Törvények védik az elhunyt személyek emlékét, amiről bővebben az Elhunyt jogainak védelme pont alatt olvashatsz.
* Mennyi ideig érhető el az emlékoldal?
Az üzletfilozófiánk kialakításának az egyik, ha nem a lesarkalatosabb és legnehezebben kialakított pontja. Az „örök érvényű”, illetve a 25-50 vagy akár 100 évre szóló „ígéretek” valóban jól hangzanak és igazán csábító lehetőségnek tűnhetnek, de vajon ki fog ezekre emlékezni 20-40-70 stb. év múlva? Mi nem igy gondolkodunk. Mi tisztességesen, átláthatóan és ami nagyon fontos, hosszú távra tervezünk.
* Akkor mégis meddig érvényes?
A weboldalon elérhető mindhárom csomagajánlatunk a benne foglalt tartalommal, egységesen 5 évig él. A lejárat előtt 30/60/90 nappal felvesszük a Megrendelővel a kapcsolatot, hogy szeretne-e hosszabbítani, szeretné-e , hogy az emlékoldal és emlékplakett továbbra is elérhető legyen, avagy sem.
A következőkben részletesen leírom, hogy mi történik ha hosszabbítassz és mi történik, ha mégsem.
Igen, hosszabbítani szeretnék!
Ez esetben újabb 5 évre van lehetőséged az emlékoldal és emlékplakett elérhetőségét meghosszabbítani, melynek költsége 2000.-Ft/év. Mindezt, mint lehetőséget, illetve a konkrét összeget is természetesen – az együttműködésünk kezdetekor megküldött visszaigazolásunkba belefoglaljuk. Tehát nem kell attól tartani,hogy az évek múlásával akár az összeg, akár az időtartam változni fog. Nem fog.
Semmi módosulást nem lehet majd tapasztalni, minden eddigi funkció és tartalom változatlanul elérhető marad. Mit tartalmaz ez az összeg?
Tartalmazza a napi mentést, az állandó elérhetőséget az év 99.9%-ban, a folyamatos frissítéseket, a hozzászólások személyes kezelését, vírusvédelmet…stb. Ez igazából egy minimális fenntartási költség, nincsen 6.-Ft naponta.
Nem szeretnék hosszabbítani!
Ez esetben az 5 év leteltének napján az emlékoldal törlődni fog, az emlékplaketten lévő QR-kód, illetve az erre mutató link sem fog működni. Viszont…. Tényleg mindenre gondoltunk! Van egy nagyon jó hírünk: az interaktív funkciók ugyan már nem lesznek elérhetőek, de a szépen összegyűjtött emlékeket, a hozzászólásokkal együtt, nem veszíted el! Lementjük, megszerkesztjük és továbbítjuk Neked. Amit aztán Te is le tudsz menteni – ki tudod nyomtatni, akár be is tudod kereteztetni, tovább tudod adni. Így örökre szép emlék marad!
* Mi a megrendelés menete?
A csomagajánlatok menüpontban található érdeklődés részben, kérlek töltsd ki az adatokat, majd kattints az ‘érdeklődés elküldése’ gombra. Ezt követően 48 órán belül felvesszük Veled a kapcsolatot. Mindent részletesen átbeszélünk, az elhangzottakat pedig teljes egészében írásban visszaigazoljuk. Az ellenérték megfizetését, valamint az emlékoldal elkészülését követően futárszolgálattal küldjük a csomagot.
* Mit tartalmaz a megrendelt csomagom?
Három csomagajánlat közül tudsz választani, mely az emlékoldal tartalmában különbözik. Kézhez egységesen: egy gondosan becsomagolt, igényes díszdobozban érkezik hozzád az emlékplakett, rövid köszönőlevél társaságában és természetesen egy leírást is mellékelünk hozzá … Továbbá ajándékba kapsz Tőlünk egy keretbe foglalt fényképet, emlékoldara mutató elérhetőséggel.
* Hogyan kapom kézhez az emlékplakettet?
A csomag a fent említett tartalommal – szerződött partnerünk, a DPD futárszolgálat segítségével kerül majd Hozzád. Lehetőséged lesz DPD csomagpontra, illetve házhoz szállítással is kérni, ahogy Neked kényelmesebb. Az egyes csomagajánlatoknál feltüntetett ár minden esetben tartalmazza a szállítás költségét, a megrendelés végösszegétől függetlenül.
* Külföldre is kérhetem a szállítást?
Igen, ennek nincsen akadálya, viszont ez esetben plusz költség merül fel a nemzetközi csomagküldési díjszabás kapcsán. De igyekszünk megtalálni a legbiztonságosabb és legkedvezőbb megoldást.
* Mekkora méretű az emlékplakett?
A plakett egyedi tervezésű, 5*7 cm nagyságú.
* Miből készül az emlékplakett?
Az általunk forgalmazott plakett prémium alumínium. Hosszas tesztelést és rengeteg utánajárást kívánt, de sikerült megtalálni ennek az alapanyagnak az egyetlen magyarországi forgalmazóját.
* Mitől ilyen különleges ez a prémium alumínium?
Maximálisan időtálló: ellenáll a napfénynek (UV-sugárzás), a kopásnak, a magas vagy épp az alacsonyabb hőmérsékletnek és a vegyi hatásoknak. Nem oxidálódik, mint például a réz és nem is színeződik el / fakul ki / formálódik el, mint egy szálcsiszolt alumínium vagy egy műanyag.
* Csak ebben a színben kapható?
Igen, a plakett mattfekete alapon – világos gravírozással kapható. A fent említett minőségéhez ragaszkodunk, mely a hosszútávú együttműködésünk, valamint Vevőink elégedettségének záloga.
* Hova tehetem fel a plakettet?
Az elsődleges elgondolásunk mentén maradva a sírhely egy kiválasztott pontjára, de akár otthon – egy elvesztett szerettünket ábrázoló faliképre is rá lehet ragasztani, egy emlékfalra, fára, padra… bárhová, ahol úgy érzed, méltó helyet találtál az emlékezésre.
* Miként kell felhelyezelni?
A plakett egy speciális, kétoldalú ragasztóval van ellátva, mely rugalmas és extrém víz-,időjárás-, valamint UV álló. A védőfólia eltávolítását követően az előzetesen gondosan megtisztított, portalanított és zsírtalanított, száraz felületre helyezzük és egy határozott mozdulattal rányomjuk pár másodpercig.
* Mi szükséges ahhoz, hogy a QR-kódot be tudjam olvasni?
A kód beolvasásához internet-hozzáféréssel ellátott okostelefonra van szükséged, amely rendelkezik kamerával és QR-kód olvasó alkalmazással. Egyszerűen nyisd meg az alkalmazást, telefonod kameráját irányítsd a QR-kódra és a telefon automatikusan felajánlja a lehetőséget az emlékoldal megnyitására.
* Mi történik, ha eltulajdonítják/ellopják az emlékplakettet?
Szomorú…, viszont ha esetleg előfordul, kérlek ne aggódj, az emlékplakett pótolható.

Ackermann Nóra +36304525319 (H-P 9.00-13.00 között) digitalisemlekoldal@gmail.com (0-24)
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán látogatottsága mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.
A oldalon található fotók és tartalmak felhasználása minden esetben engedélyköteles!
Digitális emlékoldal©2025. Minden jog fenntartva.