Ivik Károly 1933. június 23-án született Udvaron, Édesapja Ivik Mihály tsz tag volt, Édesanyja Tausch Erzsébet. Egyetlen Leánygyermeke, Katalin. Neje Annus, sokat betegeskedett, korán – 1982. december 20-án halt meg. Az évek múlásával a baráti körből özvegyen maradt Sasvári Máriával találta meg újra a boldogságot. Lánya és veje Fröhling Ádám, később pedig unokái : Gábor és Tibor vezették a családi gazdaságot, mely igazán méretes volt: szántók, tehenek, megannyi szárnyas, disznók, hatalmas konyhakert. Habár villányi otthonában is akadt bőven tenni való, sosem hagyta őket magukra, a főállása mellett hetente lejárt Udvarra és segített, amiben csak tudott. Unokáira mindig nagyon büszke volt, hogy milyen erős és okos Fiúk, hogy méltón helytállnak a mindennapokban, valamint az élet számos területén – ezt sokszor hangoztatta.

Foglalkozását tekintve a sátorhelyi gazdaságnál, majd a Buzás erdészetnél volt autóvezető – Ő szállította a lelőtt vadakat Veszprémbe. Számos alkalommal elmesélte, hogy ott miként szokott le a dohányzásról: egy nap alatt megevett egy egész csomag savanyú cukorkát és soha többet nem gyújtott rá. Vágyakozó szívvel gondolunk vissza mindannyian azokra a régi családi szüretekre, disznóvágásokra, mely napokon megtelt az udvar autókkal, a garázsban hosszan terített asztal állt – a munka gördülékenyen és jókedvvel zajlott. A jó kis oportóját kanna számra vitték a Harkányban nyaraló németek. Mária fiú testvére Béla – vasutas volt, a fúvószenekar tagjaként jópár alkalommal vendégül látták az egész csapatot. Api, ahogy Lánya Katalin hívta egy végtelen jólelkű és jószívű ember volt. Mári mama is mindig csak dicsérte: „Öregapáddal, az Öregúrral mi jól megvagyunk, egy rossz szavam sem lehet Rá.”. Mama sokat betegeskedett, Papa mindig támogatta, ápolta. Emlékszem az ebédek után, ő mosogatott el, hogy azzal is segítsen, ehhez ragaszkodott – Mama pedig boldogan mondta,hogy „Van egy mosogatófiúm!”. Imádta a süteményeket, édességeket – mindig volt neki egy kis száraz sütemény a hideg szobában, amit rágcsálhatott; pénteken sosem evett húst, vasárnap reggelire mindig két virslit kért, a ketchup pedig magában is nagy kedvence volt. Rendkívül vallásos emberként, rendszeresen járt templomba. Gyerekként mindig lent ültünk Mamával a padsorokban (mindenkinek megvolt „a helye”, a Jelica néni a szobornál ült bent, a Fillér Gizi néni a leghátsó sorban, mi pedig előtte, belül). A kórusra a férfiak mentek fel…ritkán ugyan, de megengedték,hogy felosonjak vele a recsegő-ropogó emeletre. A szent énekek refrénjet tudta biztosan, azt hangosan énekelte, a többi részét bátortalanabbul, akkor mindig hangosan megköszörülte a torkát – ezen mi pedig jót kuncogtunk. Én, ‘fogadott’ – bár ezt sosem éreztette – villányi unokájaként rengeteget köszönhetek neki, pici voltam még, amikor utánam futott és elkapott a szuterén lépcső tetején – ha akkor nincs ott, tragédia történik. Anno még voltak évszakok, a téli hóesésben fáradhatatlanul húzott a szánkóval. Udvarra is le-lelátogattam vele, azok a nyári falujáró buszok, igencsak hosszúnak tűntek. Az is egy kedves emlék, hogy 10 Forintot kaptam azért mert végig lepkedtem a hátán, ebből a trukiból volt meg a kis fagyipénzem annó. Előttem van, ahogy felveszi szalmakalapját, hosszú ujjú ingjét, a Sokol rádiót az oldalára helyezi, zsebéből lóg ki a sárga kötöző, cipőt vált és indul hátra a kertbe. A jogosítványom megszerzése után, ő volt az első, akit elvittem egy Nagyharsány – Villány körre – „én mondom lányom, nagyon ügyesen vezetsz, le a kalappal” , még most is hallom szavait, na meg ahogy egy szülinap vagy névnap alkalmával: ” Nóurikám, engedd meg, hogy születesnapod alkalmából minden jót és egy hosszú életet kívánjak” mindenkit így köszöntött.

Hiányzik… Nem telik el hét úgy,hogy ne gondolnék rá…rá, aki feltétel nélkül, tiszta szívvel szeretett és az élet bármerre is sodort, ők a Mamával mellettem álltak. 2018. őszén Mama bent járt Nálunk Siklóson. Papa otthon maradt, de mindig nagyon várta haza, amikor távol volt. Kikísértek és kérdezte, hogy jövök-e a hétvégén. Mivel hét közepe volt már, azt feleltem,hogy valószínű nem, majd jövő héten. Aznap éjszaka váratlanul rosszul lett. Pécsen, majd Mohácson, aztán Siklóson ápolták. Mindenkit megviselt. Mikor Siklósra került Mama is bekérte magát a rehabra, hogy egy kicsit közelebb legyen, többet és könnyebben látogathassa. Sajnos ez csupán pár napig tartott, én csütörtökön még bent voltam Nála, fülébe suttogtam egy örömhírt,amit akkor még senki nem tudott…másnap, 2018. december 21-én szólította Pápszlikámat magához az Úr.

Nem búcsúzom, csupán emlékezem… hiszem, hogy még találkozunk!