Sasvári Vilmosné, született Mim Anna
1919.10.18-án született Hercegszentmártonban ( mai nevén Márok). Édesapja Mim György kovácsmester, Édesanyja Wittmáyer Éva. 8 édes, valamint egy fogadott testvére volt ( két pap, cipész, asztalos, festő, kovács…) 1939. októberében ment férjhez. Férje Sasvári (Schrempf) Vilmos, született 1921. november 4-én, kőműves mester. Villánykövesden éltek. Gyermekeik: Béla, Mária, Matild és Éva. Érdekesség, hogy két alkalommal is repülőre szállt, a Vatikánba tett látogatást, illetve Testvérét is felkereste Kanadában.
…egy nagyon szigorú asszony volt, ritkán nevetett. Nem volt könnyű élete. Dícsérni nem dícsért, szeretni a maga módján tudott – az ő szeretetnyelve a konyhában bontakozott ki, kedvencét főzte annak ,aki betért hozzá és a háttérből csendben figyelte annak örömét. Szeretett és a nagyon jól is tudott főzni. Húslevese, töltött káposztája, kelt tésztái, rétesei ízét a mai napig a szánkban érezzük, páratlan volt. Ha a recept után kérdeztünk csupán azt felelte: ” Ezt látni kell, nem kérdezni.” Főzőtudományánál, csak a hite volt nagyobb, melyet több pap ismerőse is irigyelt.
Mindig sietett mindenhová…”Hajdi-hajdi…”.sosem fáradt el, legalábbis nem mutatta. A munkában nem ismert határt. Dolgozott a határban, a házuk építésekor segédmunkásként készítette a vályogot, a férfiakat lehagyta aratáskor, úgy kaszált – mindez neki természetes volt. Viszont idős korára nagyon megváltozott, már nem zsörtölődött, sokat mesélt a múltjáról. Őrült, ha együtt volt a család…azok a csodálatos Anna napok…azt ő is nagyon szerette, „aki nem jött el annak nem kell hazamenni” , ezt vallotta.
Élete utolsó részét Éva lányánál töltötte Komlón, sokat szenvedett. Esténként így búcsúzott: ” Ha reggel jössz és látod, hogy meghaltam, nem sírni! Örülni! Én hazamentem”
Hálás szívvel gondolunk rá, emlékét szívünkben őrizzük!
2 Hozzászólás
Anna Mim:Ich hatte das Glück, diese Frau in den Jahren 1964, 1965, als Jugentlicher und im Jahr 1995 mit eigener Familie zu begegnen. Sie ist mir immer als verständnisvolle und liebevolle Frau begegnet, die für ihre Familie alles gegeben hat. Die Verbindung zwischen ihr und mir war mir nicht bekannt, erst die langjährige Hilfe von Eva und Gyöngyi bei meiner Ahnenforschung hat geholfen dies Geheimnis zu lüften. Ihre Mutter, Eva Wittmayer, und meine Oma, Kattarina Wittmayer, waren Geschwister. Ohne dies zu wissen, ist es Eva und mir gelungen, diese Bindung, trotz der vielen Kilometer zwischen uns, zu pflegen und zu erhalten. Dies wird wohl ganz in ihrem Sinne sein, also die beste Art, ihr Andenken zu bewahren. Unsere positiven Gedanken an sie, hat sie ganz bestimmt verdient!
Azokat a csodálatos Anna napokat mindannyian szívünkben őrizzük. Akkor mindenki ott volt, mindenki ráért, nem is volt kérdés. Dédi példaértékűen tartotta össze a családot, mi pedig csak úgy faltuk a húslevest, a töltött káposztát, a rétest, a kakaókrémes ostyát… mert abba csak vaj, cukor, kakaó kell… sosem tudom olyan „szétcsúszósra” és finom édesre csinálni. Milyen jólesően hosszúnak tűntek ezek az alkalmak… A felnőttek bent beszélgettek, mi gyerekek pedig kint játszottunk az utcán, ültünk a ház előtti padon és szeret/nem szeretet-et játszottunk az akácfa levelével vagy felszöktünk a ‘hofstell’-re a földbe vájt lépcsőkön keresztül. Szép emlékek!